Szkíta TV

Tegyünk EGYÜTT azért, hogy győzzön az igazság!

Keresés

Donald Trump: "Ez a két ország már nem tudja, mi a f@szt csinál"

 

Forrás: https://rumble.com/v6v8z0r-they-dont-know-what-the-fk-theyre-doing-trump-lashes-out-at-israel-and-iran.html

Nem örülök annak, hogy Izrael most kivonul. 
Volt egy rakéta, amit azt hiszem, hogy kilőttek, 
ami időhatár után történt, és nem találta el a célját.
És most Izrael kivonul. 
Ezeknek a fickóknak le kell nyugodniuk. Ez röhejes.
Sok minden nem tetszett, amit tegnap láttam. 
Nem tetszett, hogy Izrael rögtön azután bombázott, hogy megkötöttük az egyezséget. 
Nem kellett volna lőniük.
És az sem tetszett, hogy a megtorlás nagyon erős volt. 
De az igazsághoz tartozik, hogy Izrael nagyon is kitett magáért. 
És most azt hallom, hogy Izrael csak azért ment ki, 
mert úgy érezték, hogy megsértették őket egy rakétával, ami nem landolt sehol.
Mi nem ezt akartuk. Hadd mondjam el. 
És mondom, én sem örülök ennek, Izrael sem.
Csak annyit teszek, hogy mindkét oldalt játszom. 
Most megyek, mint tudják, a NATO-ba. 
Néhányan velem tartanak, és úgy gondolom, hogy ez sikeres lesz.
Meglátjuk. Majd tájékoztatom önöket. 
De meg kell nyugtatnunk Izraelt, mert ma reggel küldetésre indultak.
Most meg kell nyugtatnom Izraelt. 
Beszélt Netanjahu miniszterelnökkel tegnap este? 
Mindenkivel beszéltem. 
Fel fogja hívni a miniszterelnököt? 
Ön mindkét felet sürgette, hogy ne sértsék meg a tűzszünetet, 
de a térségből érkező jelentések szerint 
a felek egymást vádolják a tűzszünet megsértésével.
Szerintem mindketten megsértették. 
Nem vagyok benne biztos, hogy szándékosan tették. 
Nem tudták visszafogni az embereket.
Egyáltalán nem tetszik, hogy Izrael ma reggel kiment, 
és megnézem, hogy meg tudom-e állítani. 
Szóval amint elszabadulok önöktől, megnézem, hogy meg tudom-e állítani, oké? 
Ön szerint Irán még mindig elkötelezett a béke mellett? Igen, úgy gondolom. 
Megszegték, de Izrael is megszegte.
Megkérdőjelezi, hogy Izrael elkötelezett a béke mellett? 
Izrael, amint megkötöttük az egyezményt, kijöttek, 
és egy rakás bombát dobtak le, amilyeneket még soha nem láttam. 
A legnagyobb mennyiséget, amit valaha láttunk. 
Nem vagyok elégedett Izraellel.
Tudja, amikor azt mondom, hogy oké, most 12 órátok van, nem mehettek ki az első órában, 
és nem dobhatjátok le rájuk mindeneteket, amitek csak van. 
Szóval nem vagyok elégedett velük. 
Iránnal sem vagyok elégedett.
De nagyon nem örülök, ha Izrael ma reggel azért megy ki, 
mert az az egy rakéta, ami nem landolt, amit kilőttek, talán tévedésből, nem landolt. 
Ennek nem örülnék. Tudják mit? 
Alapvetően van két orszàg, akik olyan régóta 
és olyan keményen harcolnak, hogy nem tudják, mi a f@szt csinálnak.
Értik ezt?

Comments powered by CComment

Összes rövid hír

szombat, 05 július 2025 20:44

vasárnap, 22 június 2025 16:49

szombat, 21 június 2025 09:01

csütörtök, 19 június 2025 09:42

vasárnap, 25 május 2025 11:23

csütörtök, 22 május 2025 16:03

csütörtök, 15 május 2025 12:55

hétfő, 28 április 2025 20:31

szombat, 26 április 2025 16:44

péntek, 25 április 2025 23:07

csütörtök, 24 április 2025 09:07

szombat, 12 április 2025 18:43

szombat, 05 április 2025 11:33

péntek, 21 március 2025 19:43

szerda, 19 március 2025 15:37

csütörtök, 06 március 2025 21:52

vasárnap, 02 március 2025 13:57

szombat, 01 március 2025 18:22

péntek, 21 február 2025 21:29

kedd, 18 február 2025 15:50

csütörtök, 13 február 2025 14:51

kedd, 11 február 2025 21:41

péntek, 07 február 2025 16:37

kedd, 28 január 2025 10:17

kedd, 21 január 2025 19:31

vasárnap, 19 január 2025 13:54

péntek, 10 január 2025 20:29

csütörtök, 09 január 2025 19:17

vasárnap, 05 január 2025 22:52

csütörtök, 02 január 2025 17:11

hétfő, 30 december 2024 15:12

kedd, 24 december 2024 21:26

csütörtök, 19 december 2024 19:51

csütörtök, 12 december 2024 18:50

kedd, 19 november 2024 14:45

szombat, 16 november 2024 21:39

vasárnap, 10 november 2024 22:17

csütörtök, 24 október 2024 08:41

csütörtök, 03 október 2024 14:57

hétfő, 09 szeptember 2024 21:30

csütörtök, 05 szeptember 2024 16:47

péntek, 16 augusztus 2024 13:41

péntek, 19 július 2024 19:22